Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Két játékosunkat is meghívták a felnőtt válogatottak keretébe, de a névsor még bővülhet.
A következő hazai bajnokira zajlik a jegyárusítás.
Hat labdarúgónk is meghívót kapott az U19-es és U21-es válogatott következő programjára.
86 éve született Sipos (Sipszky) Ferenc (Budapest, 1932. december 13. – Budapest, 1997. március 17.) labdarúgó, edző.
Nemrégiben véget ért az U19-es korosztály I. osztályú bajnoksága, amelynek élén - két őszi kör elteltével - nagy fölénny...
Az MTK Budapest kiemelt feladatának érzi, hogy folyamatosan eleget tegyen a társadalmi szerepvállalásnak.
Két, klubunk életére óriási hatással bíró sportemberről is megemlékeztünk a napokban.
142 éve született Brüll Alfréd, az MTK történetének legnagyobb mecénása.
Csapatunk szombaton Kisvárdán zárja az OTP Bank Liga őszi idényét.
TAO támogatási lehetőség még 2018-ban.
Feczkó Tamás volt vasárnap este a Góóól!2 című műsor vendége az M4Sporton.
Hátvédünk góllal és remek védekezéssel járult hozzá a szombati, Haladás elleni sikerhez.
Vezetőedzőnk elmondta, a Haladás elleni teljesítménnyel szerették volna megköszönni a szurkolóknak az egész éves buzdítá...
Farkas Balázs gólját 18 passz előzte meg.
Így értékelte Feczkó Tamás a Haladás elleni mérkőzést a sajtótájékoztatón.
Remek játékkal gyűjtöttük be a három pontot.
Csapatunk a Haladást fogadta az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
Az idei utolsó hazai bajnoki következik.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: