Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A 27. forduló nyitómérkőzését csapatunk vívja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Képriport a hétközi edzésről.
Két játékosunkat is meghívták a felnőtt válogatottak keretébe, de a névsor még bővülhet.
Vezetőedzőnket, Giovanni Costantinót kérdeztük a hétvégi, Zalaegerszeg elleni összecsapásról.
Középpályásunkkal, James Weirrel beszélgettünk az elmúlt hetekről, valamint a hétvégi ZTE elleni meccsről.
A héten vasárnap lépünk pályára az NB I-ben, képgaléria a csapat felkészüléséről.
Szurkolóink számára is elérhetővé tettük a 2021/22-es idény hivatalos csapatképét.
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük majd labdarúgóink s...
Beszámoló játékosaink néhány nappal ezelőtti látogatásáról a Benedek Elek EGYMI-ben.
Marko Perkovic súlyos sérülése miatt kihasználjuk a szabályok adta cserelehetőséget, és így regisztrációját követően mos...
Szerdai, UEFA Ifjúsági Ligában aratott sikerünk képekben.
Így értékelt a szakember a Sparta Praha elleni 3-1-es UEFA Ifjúsági Liga-sikert követően.
Lantos (Lendenmayer) Mihály (Budapest, 1928. szeptember 29. – Budapest, 1989. december 31.) olimpiai bajnok és világbajn...
Vasvári gyorsan vezetést szerzett a Sparta Praha ellen, utána Vancsa duplázott.
Októberben Lengyelország és Németország ellen lép pályára Gera Zoltán együttese.
Így várja vezetőedzőnk az AC Sparta Praha elleni UEFA Ifjúsági Liga mérkőzést.
A találkozót a Sport 2 élőben közvetíti.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: