Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Két játékosunkat is meghívták a felnőtt válogatottak keretébe, de a névsor még bővülhet.
A következő hazai bajnokira zajlik a jegyárusítás.
Hat labdarúgónk is meghívót kapott az U19-es és U21-es válogatott következő programjára.
Kanta József tanítványai kétgólos hátrányból álltak fel a Tatabánya otthonában.
Az MTK TV riportja a felkészülési időszakról - megszólalnak az új igazolások, valamint vezetőedzőnk is.
Az MTK Budapest hivatalos közleménye.
Az MTK Budapest megállapodott Stieber Zoltán klubváltásáról, így a 26-szoros magyar válogatott szélső nálunk folytatja p...
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta, immár 33. alkalommal ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága s...
Január 27-én mintegy húsz fiatal érkezik a Hidegkuti Nándor Stadionba, akik tíz különböző munkakörrel ismerkedhetnek meg...
Második csapatunk vezetőedzője értékelte a BKV Előre ellen 3-1-re megnyert felkészülési mérkőzést.
Az MTK Budapest létesítmény-fejlesztési igazgatója rövid, súlyos betegség után hunyt el életnek 65. évében.
A harmadik edzőmérkőzésen, az NB III Keleti csoportjának egyik élcsapata ellen 3-1-re nyert Kanta József együttese. Tudó...
Miovski kétszer, Miknyóczki egyszer talált be.
A pénteki győztes edzőmérkőzések legfontosabb pillanatai, melyet elemzőink felvételéből vágtunk össze.
Klubunk nevelése, Schäfer András 17 évesen mutatkozott be az MTK NB I-es csapatában, részt vett a nyári Európa-bajnokság...
Fordulatos mérkőzésen 3-2-re nyertünk a törökországi edzőtábor újabb meccsén.
Balázs Benjámin a felek közötti megállapodás értelmében a Tiszakécske együtteséhez igazol.
Premier pénteken 19:45-kor az M4Sporton, ismétlés aznap 22:45-kor, valamint szombaton 08:00-kor (szintén az M4Sporton)....
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: