HÍREK

NB III: vereség a Paks II. otthonában

2026-03-14

NB III: vereség a Paks II. otthonában

Csak szépíteni tudtunk kétgólos hátrányban.

NB III Dél-Nyugat csoport, 18. forduló

Paksi FC II.–MTK Budapest II. 2-1 (0-0)

Gólszerző: Tóth (61.), Wiesner (73.), illetve Freyer (92.)

Sárga lap: Bogdán (17.), illetve Csányi (13.), Farkas (50.)

Paksi FC II.: Simon – Babos, Éger, Tamás, Balogh, Vas, Bogdán (Juhász, 67.), Koller (Marosi, 46.), Pesti (Jáksó, 87.), Wiesner (Palóka, 78.), Tóth

Vezetőedző: Kindl István

MTK Budapest: Szolár – Csikós, Freyer, Farkas, Csányi (Jádi, 71.) – Ebot, Nógrádi (Görög, 71.), Lépő, Kákonyi (Laveczky, 77.) – Molnár (Csóka, 77.), László (Zubor, 60.)

Vezetőedző: Horváth Ádám

NB III-as csapatunk a bajnokság 20. fordulójában a Paksi FC II. otthonába látogatott. Az első félidőben mindkét csapat jól védekezett, kevés helyzetet láthattunk, így gólnélküli döntetlent mutatott félidőben az eredményjelző.

A második játékrészben már több lehetőség adódott: a 61. percben sajnos a hazaiak szereztek vezetést Tóth révén. 12 perccel később Wiesner is betalált a kapunkba, így a hajrára kétgólos hátránnyal mentünk.

Ugyan mindent megtettünk az egyenlítésért, a 92. percben Freyer révén csak szépítő gólra futotta, így vereséggel zártuk a fordulót.

Horváth Ádám: – Kicsit ismételni tudom önmagam a múlt héthez képest. Játékban talán picit javultunk, de az az igazság, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdöttünk, mint múlt héten. Kevés helyzetet tudunk kialakítani, ami picit aggasztó. Az első félidő teljesen kiegyenlített játékot hozott, kevés lehetőséggel, aztán a második játékrészben egy oldalbedobás után rosszul osztottuk el az embereket, ami elkerülhető gólhoz vezetett. Bosszantó, mert tíz ember volt a labda vonala mögött, mégis az ellenfél támadója tudott fejelni. Ilyen kiegyenlített meccsen nem fér bele. Ezt követően egy egyéni hibából jött a második gól, ezután az utolsó negyedórában fociztunk úgy, ahogy elvárható lenne. Átvettük az irányítást, sok labdát szereztünk, jöttek a lehetőségek is, de sajnos a váratlan húzások hiányoztak. A végén szépítettünk, de ez a gól már túl későn érkezett.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2026-03-20 20:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PAKSI FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman